PDF Nyomtatás E-mail

TÓTÉK

Tragikomédia két felvonásban


A Bajai Fiatalok Színháza 2011/2012-es évadának utolsó bemutatója különleges színházi élményt tartogat nézői számára. Örkény István egyik legismertebb művét, a TÓTÉK-at mutatja be a társulat a Bajai Városi Színházteremben.

A 20. század igen jelentős alkotója Örkény István, aki újszerű látásmódjával, új megoldásaival rendkívülit alkotott irodalmunkban. A „Tóték” című drámája kiemelkedő jelentőségű, főként az alapprobléma – a második világháború, a diktatúra kialakulása és térhódítása – más oldalról való megközelítése miatt.
„Tóték békésen, boldogan élnek egy kis hegyi faluban. Fiuk levelet ír a frontról: tudatja velük, hogy parancsnoka otthonukban tölti majd kéthetes betegszabadságát. A darab idillikus helyzetben kezdődik; úgy is mondhatnám, hogy Tót Lajos egy Toldi Miklós, akire a rettegés harangja borul. Persze az őrnagy is fél, de a terror forrása mindig a félelem, a félelem pedig mindig új félelmet szül" - írja Örkény István. 
Groteszk szemléletével, ábrázolásmódjával a kor nagy erkölcsi problémáira keres választ az író: arra, hogy az igaznak vélt ügyért milyen határig lehet kompromisszumokat kötni, hol van a személyiség feladásának határa, mennyire őrizhető meg a lázadás képessége?
Az előadást jó szívvel ajánljuk nemcsak felnőtt nézőinknek, hanem középiskolás diákok számára is, hiszen Örkény István és maga a mű is érettségi tananyag, s bízunk benne, hogy e színházi előadással segíteni tudunk a fiataloknak feldolgozni, megérteni e páratlan alkotást. Az előadás tisztelgés az író születésének 100. évfordulója alkalmából.

Bővebben...
 
PDF Nyomtatás E-mail

MUSICAL LEGENDÁK

Musical gálaműsor


Egy különleges, két részes musical gálaműsorral zárja a 2011/2012-es színházi évadot a Bajai Fiatalok Színháza. Legendás musicalek legendás főhősei fognak életre kelni a Bácskai Kultúrpalota színháztermében. Olyan nagysikerű hazai és világhírű zenés előadások ismert alakjait idézi meg a társulat, mint az Evita, a Jézus Krisztus Szupersztár, a Hair, a Miss Saigon, a Jekyll és Hyde, a Kabaré, a Valahol Európában, a Nyomorultak, az Elisabeth, a Rómeó és Júlia, a Rudolf, a Mozart!, a Macskák… stb.

Közreműködnek:
SIMON BOGLÁRKA, SZARVAS ANNA, TERRAY ORSOLYA, ENGLER ZSUZSANNA, ÖRDÖG SZIMONETTA, GYÖRGYE MELISSZA, OTTMÁR ATTILA, KÁRPÁTI KEVIN, KOVÁCS KRISZTIÁN,
valamint a bajai III. Béla Gimnázium Színistúdiójának növendékei.

A gálaműsor időpontja:
2012. június 1., péntek, 19 óra

Jegyek már válthatók elővételben a Bácskai Kultúrpalota Jegyirodájában (6500 Baja, Szentháromság tér 3., Tel.: 79/321-341).
Jegyárak: 1500,- és 1200,- Ft.


KÖSZÖNTSÜK EGYÜTT A NYARAT EGY HANGULATOS ZENÉS ESTÉVEL!
SOK SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT!

 
PDF Nyomtatás E-mail

Erdélyben vendégszerepelt a Bajai Fiatalok Színháza


Feledhetetlen utazáson vettek részt a Bajai Fiatalok Színházának tagjai. Társulatunk Erdélyben, Csíkszeredán vendégszerepelt az „Árva dallamok” című zenés játékkal. A darabot ottani árva gyermekeknek mutatták be a szereplők.

A vendégjáték története 2011 októberére nyúlik vissza. Szécsi Máté, a Baja Marketing Kft. és a Bácskai Kultúrpalota művészeti vezetője már hosszú évek óta együtt dolgozik a „Csibészek” Fiatalokat Támogató Alapítvánnyal Budapesten. Ez az alapítvány több erdélyi árvaházat is támogat, s minden év őszén jótékonysági előadást szerveznek, melynek bevételével az árva gyermekek életét próbálják segíteni. Amikor Szécsi Máté 2011 júniusában megnézte az „Árva dallamok” című produkciónkat, arra gondolt: ebben az évben ezt az előadást vinné el erre a jótékonysági rendezvényre. A felkérésnek örömmel tettek eleget a társulat tagjai.

Bővebben...
 
PDF Nyomtatás E-mail

Idén is zenés színházi tábor – A TAVALYINÁL KEDVEZŐBB ÁRON!!!

7. BAJAI MUSICAL TÁBOR

A Bajai Fiatalok Színházának népszerű nyári tréningje!


Tartalmas, vidám, zenés színházi táborunkba idén is két turnusban várjuk azon 9 éven felüli diákok jelentkezését, akik szeretnek énekelni, táncolni, színészkedni, és művésztanáraink vezetésével, egy remek csapatban szívesen kipróbálnák, fejlesztenék magukat.
Az érdeklődőket sok izgalmas foglalkozással, énekórákkal, tánctréningekkel, beszédtechnika, drámajáték és színészmesterség órákkal, és számtalan szabadidős programmal várjuk.

A tábor nem bentlakásos jellegű, a foglalkozások minden nap reggel 9-től este 8 óráig tartanak a III. Béla Gimnáziumban. A vidékről érkezőknek (külön térítés ellenében) szállást is tudunk biztosítani.
A tábor költsége a tavalyi 25.000,- Ft HELYETT az idén 21.000,- Ft, mely összeg tartalmazza a napi egyszeri étkezést (ebéd) is.

TURNUSOK:

I. turnus (9-14 évesek): 2012. július 2-8.
II. turnus (14 év felettiek): 2012. július 16-22.
Bővebben...
 
További cikkeink...
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 2

Aktualitások

Hírlevél

Név:

E-mail:

Plakát archívum

Támogatóink

További támogatóink

 AUKCIÓ!

Itáliai táj

Hirdetőink

Magyar Színházi Portál

Hírtér - Bajai hírportál

Belépés



Jelenleg online

Oldalainkat 3 vendég böngészi